Rólam: . . . CV . . . MUNKÁK . . . WIP . . . INTERJÚK . . . KRITIKUSAIM . . . IMDb . . . VIMEO . . . LIVING LINES LIBRARY . . . Más filmekről és alkotókról . . . Zenebona

2010. július 31., szombat

DVD - Perfume: The Story of a Murderer / Parfüm: Egy gyilkos története (2006)

Leporoltam egy 2006-os kedvencet, hogy meglegyen a napi betevő film-falatom és örömmel konstatáltam, hogy ez a film bizony semmit sem veszített az értékéből.

A Parfüm: Egy gyilkos története szinte tökéletes film. Egy szinte tökéletes film az alkotó emberről. Ebben a témában hasonló kedvencemnek számít (rövidfilmes, 3/4 órás futamidővel) a még kevésbé ismert New York-i történet, az Élettapasztalatok Scorsese Mestertől.
Szinte olyan mozi ez, amit csak le kellett forgatni, mert tökéletes az irodalmi alapanyag a megszállott alkotóról, aki a tökéletes illatot akarja elkészíteni. És ami megjelenik előttünk a vásznon, teljesen természetesen hat szépségével és gördülékenységével, pedig az illékony illatot megragadni mozgóképen valójában nem egyszerű vállalkozás!
Ez a film tényleg az alkotóról szól. Aki a semmiből jön és megszállottan követi csillapíthatatlan vágyát a teremtésre. Aki nem eszik, nem alszik és aki egyedül jár. Akinek útját hullák szegélyezik, elhulló kísérleti alanyok, ellenségek vagy mentorok. Aki miután megalkotta a Tökéletest és megmutatta nekünk, visszatér a semmibe. Ez a történet így kerek és egyszerűen így kell lennie. (Legutóbb Polanskinál fedeztem fel hasonlóságokat, akit még kezdő éveiben hagyott el zeneszerzője, Christopher Komeda, vagy később a brutálisan meggyilkolt feleség, a 8 és fél hónapos terhes Sharon Tate.) Az igazi alkotók szinte kizárólag csak alkotnak. Máshogy nem is menne nekik. Muszáj csinálniuk, egyszerűen nincs más választásuk. Ők a világon a legönzőbbek, mert nem foglalkoznak mással, csak az álmaikkal és a megvalósítás útján legfeljebb az marad meg mellettük, aki feláldozza magát. Leginkább kinőtt tanítók és elhagyott szeretők szellemei kísérik a pusztulást hozó teremtésben. De mindaz, amit alkotnak Gyönyörűség - és ami még természetesebb, hogy maga az alkotás az Örökkévalóban éli túl kreátorát.

Csodásan vezetnek be minket az illatok világába. Jean-Baptiste különlegesen érzékeny szaglóérzékkel van megáldva és lassan felfedezi képességeit. A főszerepben Ben Whishaw valóban nagyszerű választás, eddig nem ismert felemás arcával, melynek ártatlanságában végig ott ólálkodik valami beteges is - és azóta nem is láttam másik filmben. (Ha már a gyilkosnál járunk: Nekem az alcím megjelenése egy kicsit megtévesztő, és ahogy visszaemlékszek, az legeslegelső előzetes megtekintése után az volt a benyomásom, hogy ez egy semmi különös tucat thriller lesz.) A főbb szereplők között Alan Rickman, aki egyébként mindig jó, itt egy kicsit száraz, igen, talán ez a legjobb szó rá, tehát valahogy száraz volt a könnyek nélküli szenvedésével és vicsorgásával. Az aggódó apa szerepében még így is meggyőző volt, de nem volt annyira erőteljes, mint általában szokott lenni. Viszont! Dustin Hoffman egyszerűen frenetikusan zseniális, az idejét múlt de ismét feltámadó parfümkészítő mester köntösében! Olyan, mintha már nem venné annyira komolyan a játékot és csak rutinból nyomná a szerepet, amiben van is valami, de tökéletesen elég hozzá az Ő össze nem téveszthető személyisége és máris életre kel a figura! Gyönyörű! (Nem írom megint, hogy zseniális!) Amíg jelen volt, szinte végig nevetgéltem az önző és esendő emberségén. És John Hurt, az elefántember orgánuma is tökéletes választás volt a narrátor szerepére.
A filmnek csupán két apró hibája van. Mindkettő a második félidőben. Az egyik, amikor mégérkezünk Grasse városába és megszaporodnak a rejtélyes gyilkosságok, ahol az elhangzottak szerint különösen szép nők esnek áldozatául a gyilkosnak. Én viszont csak azt láttam, hogy szinte bárkit elkapott a mi parfümkészítőnk, aki egy kicsit sötétebb mellékutcába tévedt. Tehát lehetett az cselédtől kezdve szinte bárki, nem éreztem különösebb válogatás a minőségben. A másik apróság pedig a legfőbb fogás, azaz a beteljesülést hozó Királynő-áldozat megtestesülésében volt számomra. A tünemény Rachel Hurd-Woodből csupán a nőiesség hiányzott, annyira tinédzser még minden mozdulatával (bár a szépséges Ingrid Bergmant idézte), hogy nem tudtam olyan komolyan venni, ment amennyire kellet volna. Teljes ellenpontja volt az első véletlen áldozatnak, aki rövid, szinte néma szerepében is megragadó volt természetesen nőies kisugárzásával.
És van egy olyan jelenete a filmnek, amiről tényleg nem érdemes írni, csak le kell ülni és meg kell nézni, az összes többi jelenettel együtt.

Tetszett a film koszossága. Hogy úgy adta vissza a kort, amilyen valóban lehetett, az orrfacsaró bűzével, koszos ruháival vagy a föld és sár állandó jelenlétével. Látszik rajta, hogy európai koprodukcióban készült (német-spanyol-francia) és felénk jobban is szerették, mint az amcsiknál, ahol az Oscarból is kimaradt. Mindezt annak ellenére, hogy családtagok (értsd jól!) csinálták - hiszen mi más is lehetne ideálisabb alapanyag, mint ez, ahol legnemesebb szaglószervünk, azaz Az Orr áll a főszerepben! De mindezek ellenére megesik, hogy a legrangosabb filmes kitűntetés éves listája már betelik és nem fér fel rá minden film.

Tehát, hogy rövidre zárjam, szinte tökéletes élmény ez az illatos mozi, személy szerint az egyik nagy kedvencem, a gyönyörű történetével és a megvalósításával. És nem maradt más hátra, mint hogy mindenkinek kellemes szórakozást kívánjak hozzá - újból és újból!

Peter's Numbers: 9,8/10, ami, tényleg, szinte tökkéletes!

>> Trailer

Nincsenek megjegyzések: