Így, 4 év porosodás után - végre - mert még 2007-ben, a Macskafogó 2 készítése közben másolta át nekem az egyik kulcs-fázis rajzolóm, Bíró Péter.
Ez az a film, ami az olaszok reakciója volt Disney 1940-es, zenére animált Fantasiájára, és amit közben Andreas Deja kedvencei között is láttam. Olyan kusza, a szó jó értelmében, mint egy igazi olasz film, vagy mint maga az élet, és európai stílusával, evőkanálnyi borongósságával és komolyságával egy ízletes kuriózum mindenki számára, aki a nagyvilág animációja iránt érdeklődik.
Na, ilyen lenne egy felszínes értékelés, ha nem folytatnám most néhány részlettel.
Zenére animálni öröm!! Ezt az olaszok is jól tudják. Ezért is jött a válasz a már említett Disney Fantasiájára.
Általánosságban a vezérfonal, ami szinte mindegyik epizódon keresztülfut, a természet és a civilizáció konfliktusa. E témát én csak támogatni tudom, tehát kellőképp szimpatikus nekem és nevelő szándékú témakör minden földi halandónak. És a másik szembeszökő észrevételem, hogy határozottan európai filmet láthatunk. A kezdő tétel, az Egy Faun délutánja, egy megöregedett Faun bácsi történetét rajzolja elénk, aki hiába próbálkozik a szépséges anyaszült hölgyek meghódításával, elriad már tőle az élet és az ifjúság. Sibelius kismacskás epizódja pedig egészen konkrétan szívfacsaróan szomorú, és persze szép is. De legfőképp az elmúlásról mesél egy romok között kószáló, élményeit felidéző macsekkal.
Animációban számomra a legszebb rész azt hiszem az volt, amikor a Tűzmadár feldolgozásban az Édenből szabadult kis zöld kígyó a város hangos forgalma elől megpróbál elszaladni. Elszaladni - de szó szerint! Mert egy kígyótestet, lábak nélkül, már önmagában is művészet szaladósra animálni, de a nagy igyekezetben végül előbukkannak a lábacskák is. Vagy a kólásüvegből megszülető kutyulék lény, vagy a később hozzá verődő óriás dinoszauruszok és lények, akik mind folyamatos alakváltásban vannak és gyönyörűen mozognak, ringnak és hullámoznak a zenére. Mesés dinamizmus!
A negatívumok számomra: A fekete-fehér élőszereplős átvezető részek, őszintén szólva, annak ellenére, hogy a színészek túljátszása még az animáció stílusjegyeihez szépen passzol, de ezek bizony fárasztóra sikeredtek. Vagy csak idejétmúltak már, vagy nem vagyok elég olasz, de túl sok humort (mert annak szánták) nem találtam bennük. Kivéve persze a vége felé a karmester és rajzoló közti abszolút burleszk szívatós jelenetet, mert azon határozottan röhögtem! Az utolsó rajzolt epizód, a Happy End nyilvánvalóan barátságosan Amerika ellenes, de jellegtelen és barátságtalan lezárása a szépen hömpölygő sorozatnak.
Parapiripamm! Tehát, Englishül is a végkövetkeztetés:
My Numbers, Film: 9/10
DVD: 10/10 (az extrák között eredeti konszeptek, rajzok, cellek és egyéb finomságok is találhatóak)
Az egyik legjobb, ha nem a legjobb epizód Ravel Bolerojának átrajzolása, az ő jellegzetes kólásüvegével (kizárólag nagyban nézendő!):
Ésésés néhány képkocka az epizódokból:
Claude Debussy's Prelude to the Afternoon of a Faun
Maurice Ravel's Bolero
Jean Sibelius' Sad Waltz
Antonio Vivaldi's Concerto in C Minor
Igor Stravinsky's The Firebird 
Happy End
És a film fantasztikus előzetese :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése